Az erőd közelében egy viszonylag nagy parkoló várja a látogatókat. Innen, mintegy öt percnyi gyaloglással érhető el, a különböző zászlókkal díszített főbejárat. Egy nagyobb kerülővel, a Duna-part mentén húzódó aszfaltozott útra érhetünk, amely a hátsókapuhoz vezet, az utat katonai kiállítási tárgyak szegélyezik (harckocsik, egy kisebb hadihajó) , majd a végénél egy kisebb parkoló, egy drótdarabbal bereteszelt mozgássérült toitoi wc és a kikötő található. Hangulatos séták tehetők itt a vadgesztenyefák árnyékában. Hajó véleményem szerint pillanatnyilag nem jár ide rendszeresen, talán éppen ezért a hátsókapu is általában zárva van. Visszatérve a főbejárathoz: itt található egy-két üditőital automata, kultúrált mellékhelységek és a pénztár. Ez utóbbi eléggé el van dugva és a portásnéni figyelmetlensége esetén könnyedén bejuthatunk ingyen is, (mi is így jutottunk be, de nem direkt...). A kaput elhagyva elcsodálkoztunk a belső tér, a várudvar óriási méretén (kb 150X300 m-es téglalapszerű terület). Közel a kapuhoz, balra van egy étterem és mellette egy mobil nézőtérrel ellátott színpad. Ha ebben az irányban tovább haladunk a kenyérsütő vagy pék múzeumhoz jutunk. A nevére nem emlékszem pontosan sajnos, de gondolom a korabeli kenyérsütési módozatokkal lehet ott megismerkedni... Látogatásunk időpontjában (kora délelőtt) ez nem volt még nyitva. A színpad mögött egykori harcieszközök, különféle járművek és fegyverek sorakoznak, a szovjet hadiipar büszkeségeire gondoljon a kedves katonaviselt vagy legalábbis a témairánt érdeklődő olvasó, mint pl a PSZH :) A belső várfal mentén elsétáltunk az udvar hátsó részéhez, itt egy hosszú alagútszerű kapubejárón át bejutottunk egy ódon folyósókból és termekből álló épületrészhez. A sötétbordóra mázolt falon egymást érték az egykori lakók, az orosz katonák kezeinek nyomai, mindenütt cirill betűs feliratok, évszámok és a hét napjainak számolására "felhasznált" vonalacskák, de persze az azóta odalátogató magyarok hajrá fradi-jai, szeretlek mari-jai is elő-előbukkannak ma már...

Itt egy csoporttal is összefutottunk akik idegenvezetővel ellátva jártak keltek a helyiségek labirintusában. Ezek szerint igény szerint ilyet is kérhetünk.  Kijutva a sötét szobákból, felmentünk a bejárathoz képest jobbra található épületrészbe. Itt egészen magasra fel lehet jutni, ez a Duna felöli bástya, ahonnan szép kilátás nyílik Komarno városára és a folyóra. Lefelé jövet szintén labirintusszerű élmény az épületet körbejárni. Érdekessége az egyik szinten húzódó keskenynyomtávú sínpár. Az ott rozsdásodó csillében még tologattuk is egymást. A falaknak itt is, mint mindenhol a festékbe kapart feliratoktól díszlenek. Nagy a por és hullik a vakolat mindenütt. További érdekesség volt a képen látható egykori wc.

Jól látható a mennyezeten található cső. A felette lévő szinten trónolt az éppen dolgát végző tiszt. Eme helyiség pedig a közkatonák részére volt fönttartva ugyanezen célból. Külön élmény lehetett amikor szinte az ember fejére szarik a felettese. További képek itt. A múzeum területén kívül is elnyúlik jó néhány épületrészlet. A kikötőnél jól megfigyelhető kívülről is, hogy dupla fala van a várnak, erre biztos létezik valamiféle szakkifejezés. Értsd, elkezded támadni a várat azt hiszed, hogy bevetted amikor látod, hogy hoppá! Itt van még egy bazi magas fal... A folyóparton nyugati irányban tovább haladva kétoldalról szegélyezi az utat a szögesdróttal ellátott kerítés, gondolom az oroszok által kialakított őrsáv lehetett, ami 60-80 méterre a hajóállomástól déli irányba  azaz balra fordul. A kerítést követve, felkaptatva a meredek ösvényen néhány tíz méter után felülnézetből is megtekinthetők a bástyák, illetve a labirintusszerű, dupla várfal. Errefelé persze már a madár se jár... Pontosabban ők igen, ja meg még az őzek is, ugyanis láttam itt egy gyönyörű példányt. A vár szomszédságában elterülő dimbes-dombos mezőn legelészett, majd ledőlt a fűbe és elaludt...:) Aki nem hiszi járjon utána  :P