Délkelet-Lengyelország (PL)
Kedd
2004 április 20-án este indult a vonatunk, a Cracovia nemzetközi gyors. Egy jó hosszú utazás állt előttünk, fél napos. Este tízre a szlovák, három órával később a lengyel határ következett. Utóbbinál az ellenőrzés szigorúbb volt, de nem volt vészes. Nem hálókocsis fülkében utaztunk, így az alvás nem a legkényelmesebb volt. Persze, már amennyit aludtunk. Reggel hatra megérkeztünk a főpályaudvarra, a Kraków Glównyra.
Szerda
Első utunk éppen a piac felé vezetett, nagyon kellett toaletre menni. Itt vettük észre, hogy ezen a téren - Rynek Kleparsky - van a magyar étterem. Pesten az utazási irodában kaptam egy szorólapot, ami eme helyet reklámozta. Mivel reggel volt, ide csak később tértünk be. A reggeli ködös időben a Főtérre (Rynek Glówny) mentünk, hogy érezzük, hogy megérkeztünk. Innen a külvárosi szállásunk felé vettük az utat, közben az első lengyel sör is legurult. A szállás neve: Hotel Krakus Junior. Ez már Pesten lefoglaltuk, ami kb. 4000 forint volt reggelivel. Itt német és francia diákcsoportokkal találkoztunk elsősorban. Első mit is csináltunk? Várost néztünk. Vissza a Főtérre, itt van a Posztócsarnok, (Sukiennice) a régi Városháza tornya és a Mária-székesegyház. innen a várba mentünk, a Wawelbe. Természetesen a Visztula (Wisla) partjánál is sétálgattunk. Kíváncsiságból egy munkáskerületbe is kimentünk, Nowa Hutába. Persze mivel jó idő volt, a sörök is szépen csúsztak. A helyi sörök: Zywiec, (Táncos) Okocim, Lech, Tatran, Warka, Zubr. Este a főtér körüli kocsmákat és szórakozóhelyeket kerestük fel. Két táncos helyen is megfordultunk. Egyiken mindenféle zene szólt, a DJ eléggé csapongó volt, a másikon a szokásos slágerek pörögtek. A szállásre Polonéz taxival mentünk, ami kimondottan olcsó volt.
Csütörtök
ezen a nap tán korán keltünk, mert elhagytuk Krakkót. Irány volt a főpályaudvar, hogy igénybe vegyük a PKP szolgáltatásait. Az úticélunk Oswiecim volt, másfél órás zötyögös út állt előttünk. Aki nem tudná, ez a hely 60 éve más néven futott: Auschwitz. Az első, amit itt megnéztünk az Auschwitz I. volt. Ez több barakból álló muzeúm. A főbejáratnál ma is ott van a felirat: Arbeit macht frei - A munka szabaddá tesz. Az első hat barak az itt lévő emberek mindennapjairól, szokásairól és szenvedéseiről szól. Utána a további tizenkettő az adott országok barakjai voltak. A magyar barakot, otlétünk előtt egy héttel adták át, szépen felújítva. Borzalmas és szép is volt egyszerre. Innen átgyalogoltunk Auschwitz II. - Birkenauba. Itt az őrtorony, ami a bejáratnál van, maradt meg, a többinek, a krematóriumoknak, csak az alapja maradt meg. Egy-két barak nyomoruságos állapotában maradt meg. Oswiecimből nem krakkóba, hanem Katowicebe mentünk. Hatalmas pályaudvara uán egy kis belvárosa volt, a többi panel. Ez egy igazi munkás-bányász város. Fő látnivaló, a helyi hatalmas sportcsarnok, ami diszkosz alakú. Itt van még egy hatamas szobor, ami a sziléziai felkelésnek adott emléket. Innen a Wawel IC-vel visszamentünk Krakkóba, ahol belementünk az éjszakába.A főtéri kocsmák és a csapongó hely mellett egy drum'n'bass-es helyre is beestünk. Innen haza taxival, de előtte alaposan ittasan egy rendőrautót néztünk taxinak.
Péntek
Ma is kirándultunk egyet, az úticél a nem messze lévő Wieliczka volt. A Plaszów nevű pályaudvarról mentünk oda.Itt egy bányamúzeum van, ami a világörökség része. Itt a belépő elég borsos volt. Szép volt a sókristályból kifaragott szobrok. Lent a mélybe sok terem után volt egy kápolna is. Egy háromórás föld alatti járkálás után bányalifttel a felszinre kerültünk. Vissza kisbusszal mentünk, ami csak 2 zloty volt. A városban első utunk a magyar étterem volt, ami előző nap kimaradt. A városban körülnéztünk, elmentünk a zsidóvárosba is. Sörözés volt, de aznap nem taxival mentünk vissza, hanem az utolsó buszok egyikével a szállásra.
Szombat
Az utolsó nap. Az idő is elromlott. A szállást elhagytuk, vonatunk csak este ment, a cuccainkat a magyar étterembe helyeztük el, a tulajjal ezt már korábban megbeszéltük. Városnézés a szokott helyeken és kimentünk villamossal e helyi Tescoba. Itt söröket, Zubrovkát (helyi vodkát) és Wisla Kraków szurkolói sálat is vettünk. Az utolsó órákat az Ördög konyhájában húztuk ki, a tulajjal jól elbeszélgettünk. Sajnos míg itt voltunk nem volt Wisla meccs. Bezzeg, ha egy héttel korábban jövünk, mikor a Legia Warsawa volt itt. Összeségében jó party volt, szép város, jó sörök és sok élmény. Este 11 előtt indult a vonatunk.
Vasárnap
Fél tízre a Keletibe megérkeztünk.
Tamás |