Hamarosan olvashattok olyan "vagány" dolgokról mint belgrádig állni a vonaton, aludni vagy inkább csak próbálni minden elképzelhető tereptárgy felületén, lesznek fotók is stadionokról, kresztáblákról, falfestményekről,  híres épületekről, továbbá beszámolunk majd a kalandos hazautazásunkról.

Attila

Belgrád

A kétfős társaságunk megint egy illetővel, most Bömbivel egészült ki. Egy júliusi pénteken indultunk útra, késő este. A vonatunk éjfél előtt fél órával indult volna a szerb fővárosba, már ha alapból nem késik 20 percet.  Még egy belgrádi vonat van, az dél után nem sokkal indul, szintén a Keletiből. A megdöbbentőbb az volt, hogy mindössze 4 (!) kocsiból állt a nemzetközi szerelvény, abból 2 hálókocsis, így a maradékban sokan összezsúfolódtunk. Sikerült helyet foglalnunk, de onnan mennünk kellett, mert másnak odaszólt a helyjegye. Persze nem kellett sokáig állnunk, mert a kalernő helyett szorított nekünk a portugál fiatalok mellett. A határig beszélgettünk, 1-2 sör társaságában. Olyan fél 3-3 körül voltunk a határon, egyik oldalt sem volt semmi különösebb ellenőrzés. Reggel 7-re érkeztünk Belgrádba, addig próbáltunk egy kicsit aludni, én Újvidék (Novi Sad) után már csak a tájat bámultam. Mikor megérkeztünk borús, hűvös idő fogadott minket. A főpályaudvaron a pénzváltás megtörtént (40 Euro = 3060 szerb dínár) és ezután indultunk a felfedező útunkra. A kijárattól egyenesen indultunk el és hamar háborús nyomokat fedeztünk fel. Két egykori minisztérium maradt meg emlékül, hogy mi is történt itt néhány évvel ezelőtt. Az épületeket nem bontották le, hanem kissé kiegészítve, ám romosan és üresen hagyták. Innen kisebb bolyongás után eljutottunk egy parkba, ahol állt a Szent Száva székesegyház. Belülről is megnéztem, ott még csak a kopár falak álltak többnyire. Innen kis pihenés után tovább bolyongtunk és elkezdtük költeni dínárjainkat. Egy helyi specialitással kezdtünk, a Burekkel. Bömbi esküdött rá, hogy milyen finom, nekem nem jött be, túl zsíros volt a gyomromnak. A Parlament felé vezető uton egy helyre betévedve, megittuk az első sörünket, egy Jelen Pivo-t. Egy korsó sör 100 dínár volt, mintha egységár lenne, mert sok helyen ezzel az árral találkoztunk. A kocsma és a többi létesítmény két épület közt, árkádos részen volt. Sétánk egy park felé hajlott el, onnan jutottunk el a Szent Márk templomhoz, amelyet belülről is megtekintettem. Egyszerű, puritán, kevés díszítéssel. Innen eljutottunk a Skupstinához, a Parlamenthez és itt volt a Főposta épülete is. A főúton tovább haladva jutottunk el a Nemzeti Múzeumhoz, ami előtt egy nagy lovas szobor állt. Innen indult befelé a helyi sétáló, - bevásárlóutca. Itt találtunk egy épület belsejében egy Crvena Zvezda fan shopot. Ott rendelésre, egy sálat vettem, többiek semmit, amit utólag bánhatnak. A sétálóutca árusaitól egyebet is beszereztünk: kitűzőt, képeslapot, falitálat, Partizan-os bögrét, hűtőmágnest stb... A sétálóutca elvezetett minket a Várhoz, a Kalemegdanhoz.

A Vár előtt van némi park, itt találkoztunk portugál barátainkkal. A várfal felújítási munkálatai még javában folytak ottlétünk alatt. Több kapu után a belső részbe is eljutottunk, közben régi haditechnikai eszközöket is szemügyre vehettünk. Én aránylag pihent voltam, de a többiek némi pihenéssel múlatták az időt. A várból jó kilátás nyílik a városra, hogy szép is, az már nem egyértelmű. A panoráma nagy része Novi Beogradra (Új Belgrád városrész) esik, itt betonrengeteget láthatunk. Novi Beogradot nem a turistáknak ajánlanám. Sok lehangoló panelház (amik még a mai napig is épülnek) és bizony elég tekintélyes cigánynegyed is van, amit a vonatból volt szerencsénk szemügyre venni. A várban van Belgrád jelképe, a Győztes szobra, Viktor. Meztelensége egy nagy oszlopon áll egyik kezében kard, másikban egy galamb és komoran néz előre. A vár másik végében van egy magasabb kilátó, ide 20 dínárért feljuthatunk és a távcsövek segítségével betekinthető a város nagy része. Innen lehet látni a város egyetlen Duna hídját. A várból látható még a Duna és a Száva összefolyása és a korábban említett városrész felé eső Száva hídak. A győztes szobornál még sikerült egy kis folklórt elcsípnem, helyi viseletben ropták a talpalávalót valamilyen táncegyüttes. Miután a többiek magukhoz tértek a pihenésükből, elhagytuk a Várat és visszatértünk a főutcára és hosszú gyaloglásba kezdtünk.

Az időjárás ekkortájt alaposan feljavult, így némi hűsítő után megettük első szendvicsünket. Én egy kalamarist vállaltam, többiek bécsis szendóval beérték. Egyébként a későbbiekben további érdekes "hamburgerekkel" ismerkedtünk meg. A Kobasica egy olyan szendvics, ami egy hatalmas zsemlében 2 szál sült kolbász, 4 felé vágva található és feltét az, amit mi választunk. A Plejkavica pedig valami roston sült hús, szintén nagy zsömlében és a kiegészítők szintén szabadon választottak. Miután visszatértünk a Slavia térre busszra szálltunk és kimentünk a Marakanahoz. Vettünk buszjegyet az újságosnál, ami 29 dínár, ami csak 90 forint, ezzel itthon is beérnénk. Egyébként elég komoly busz-, villamos-, trollihálózat van Belgrádban, viszont itt nincs földalatti. A Crneva Zvezda stadionja megtekintése előtt, az erdőben egy jót "sieltem" :), erről majd később részletesebben. A Zvezda pálya kapuján bementünk, itt a lelátóig jutottunk és onnan bámészkodtunk, fényképeztünk. Ez a pálya olyan 50-60ezer ülőhelyet tartalmaz. Innen az ősellenség irányába, a Partizan stadionja felé vettük az utat és ott már a pályára is bejutottunk. Ezután egy közeli kocsmának a kiülős helyén mulattuk az időt. A Jelen Pivo után a másik nagy sörmárkával is megismerkedtünk, a Niksicko-val. Egész kellemes volt. Későbbiekben a LAV, (Oroszlán) MB és az Efes Pils-t is megkóstoltuk. Miután a kevés alvás kezdte megint éreztetni hatását, így lassan megint valahol le kellett pihenni. Erre jó helyszínnek bizonyult a Száva holtága melletti park. Miután ide kibuszoztunk, így is lett. Én nem voltam fáradt és az ottani plázs kiülős helyeit vettem szemügyre. A holtágban volt egy vízsugár, ami a tóból szivattyúzott vízett olyan 20 méter magasba lövelte fel, ez egyfajta látványosság volt. A holtágban egyébként egy evezőspálya volt kialakítva. A hajókikötő felé volt valami Stonehenge szerű alkotás, nem valami nagy látnivaló volt. A plázson voltak szórakozóhelyek, kocsmák, éttermek és a partnál nyugágyak tömkelege. Én itt kiültem egy sörrel és lazítottam. Az itt kikért Jelen Pivo-s korsó egész hazáig kísért :) és a gyüjteményemben megtalálta a helyét. Olyan esti kilenc táján el kezdett esni az eső, így a pihi befejeződött, a többiek is így tettek és mentünk be a városba bulizni.

A belvárosba beérkezve egy komersz helyen voltunk Jelen :) és innen mentünk volna egy reggae-s helyre, amit Attila kinézett, utólag kiderült, hogy inkább benézte. A hely nem létezett vagy nem volt ott. Mielőtt mentünk az első esti kocsmánk felé, volt egy sportfogadó hely. Ez nem lenne különös, de az igen hogy az egyik tévén ment a magyar SPORT2 (!) amin a Honvéd-Sturm Graz meccs ment. Sajnos a 86. percben már 2-1 volt oda :( Nem semmi! Ezt követően felvillamosoztunk a Várba és onnan lefelé, a sétálóutcán kovályogtunk. Szórakozóhelyet nem találva, egy egyetemi udvarba csöppentünk, ahol valami street artos cucit néztünk, sört kortyolva. Az est folyamán még egy sör után lenéztünk a Száva partjára, ahol a többiek lepihentek. Én a híd túloldalán, Novi Beogradban bementem a "tutiba". A part másik oldalán bulihajók horgonyoztak, számszerint 5. Az első háromban "roxy-s" zenék mentek, a másik kettőben r'n'b és drum and bass. Az első 3 hajóból kettőt meglátogattam, nem is volt rossz, az árak itt már combosabbak. Belépő sehol sem volt, de bent egy kisüveges Tuborg volt 220 dínár, (közel 700 forint) így ezt lassan kortyoltam. Miután innen visszamentem volna a többieket megkeresni, nem kis kerülővel, egy másik hídon keresztül tértem vissza. Ez két dolgnak volt köszönhetö: egyik, a kutyák. Belgrádban, én legalábbis azt tapasztaltam, hogy sok a kóbor kutya és ha ezek összeverődnek, akkor inkább kerülök. A másik a sáros, koszos, cigányos részre valahogy vissza már nem voltam kiváncsi. Egyébként visszafelé az esti, kivilágított Vár és a koronázó templom szép látványa kissé kárpótolt a combos kerülőért. Miután a többiekkel találkoztam olyan hajnali 4 után, elmentünk egy éjjel-nappaliba, hogy vegyünk hazaútra, meg otthonra söröket, csokikat stb... (Érdekesség, hogy a bolt utcája Gavrilo Principről volt elnevezve, ki is használtuk a lehetőséget egy "közös fotózás erejéig" -  Attila) A boltban a kiszolgálás hagyott maga után némi kívánnivalót és azt sem értettük, hogy miért nem tudtunk venni fél literes palackú söröket, csak csere ellenében adtak volna. Innen az állomásra mentünk ki, hogy a 6.45-ös vonattal hazamenjünk.

Ez a vasárnapi nap nem várt fordulatokat hozott, a húrok közé csaptunk, igazi "rock and roll" :) ez kell nekünk. A vonat indulása előtt majd 2 órával már az állomáson voltunk, fáradtan és egyre fázósabban. Ez a reggel is rossz idővel köszöntöt ránk. Borús, esős idő volt. Az állomáson semmi kiírás nem volt, hogy honnan indul a vonatunk. Mi úgy tudtuk, hogy budapesti vagy bécsi vonat lesz a nyerő. Hát nem! Moszkva volt a helyes megfejtés, de mire rájöttünk, ez a vonat már elment. A következő Pestre menő vonat este 10-kor (!) indul. Szerencsénkre, ezek után volt egy nő, aki beszélt magyarul, aki kiderítette, hogy a jegyünkkel jók leszünk egy belföldi vonatra, ami elvisz Szabadkára. A kiírás szerint a 10-es vágányról indul. Addig jó óránk volt, egy pékárú boltban reggeliztünk és az ijedségre egy kis Niksicko is előkerült. Attila ez idő alatt elment síelni, ami nem más, mint a pottyantós WC használata, gugolni és kapaszkodni :) és beletlálni a megfelelő lyukba. Persze a "Subotica Express" nem a 10-es, hanem a 4-es vágányról indult, még jó hogy a hölgy szólt nekünk. Egy jó 4 órás vonatút várt reánk, köszönhetően a ZS-nek, (a helyi MÁV) az előbbi express szó a vicc kategóriába sorolandó. Szabadkáig többnyire a döglés folytatódott.

Szabadka, Kelebia

Szabadkán az mindenképpen bíztató volt, hogy ott a magyar nyelvvel többre jutunk, mint Belgrádban. Azért az nem semmi, hogy a belgrádi főpályaudvar információjánál, nem beszélték az angolt, a stílusról már ne is beszéljünk. A szabadkai információnál nyelvi gebasz nem volt, de a hazavezető út itt sem rövidült. Merészet gondoltunk és bejött. Egy taxist megkérdeztünk, hogy nem-e visz át minket magyar oldalra, a kelebiai vasútállomásig. A sofőr 15 euroért bevállalta. Nem volt csak 10 euronk, így 170 dínárral és 800 forinttal egészítettük ki az összeget. Ez 3600 forint, finoman szólva is baráti. Szabadkából az állomáson kívűl sokat nem láttunk, majd máskor. A tompai határon fél órát kellett várnunk és úgy délután kettőre megérkeztünk a kivánt helyszínre. A szerb sofőr, aki jól beszélte a magyar nyelvet, teljesen szimpatikus volt számunkra. Az állomáson megtudtuk, hogy háromnegyed óra múlva indul a vonatunk a KÖKI irányába, így kedvünk feljavult és a helyiek törzshelyén egy hazai sör, egy Borsodi legurult. A vonat elindult velünk, miután rákérdeztünk, hogy jó a jegyünk (naná) Pestre. Attila az egyik falusi állomáson rövid időre leszállt, kukoricát lopott, amit el is kezdtünk enni. Halasig egy sör és általam vett szerb dekás is kibomlott, utóbbi a kanalas orvosságnak is rossz volt. Helyünk volt bőven ez köszönhető volt annak is, hogy a cipőnket végre levettük és a Biohazardos zoknik illatoztak :)

Kiskunhalas

A vonat úgy 30 kilométernyi táv után megérkezett Kiskunhalasra. Ekkor a rockandroll folytatódott. A kissé molett kalauz buksza megmondta a tutit: felsővezetékszakadás. Ezen már csak nevettünk :) Legalább 1 óra dekk! Én és Bömbi, akiknek a város még ismeretlen volt, hát megismertük. Attila korábban volt ebben a 30ezres városban és ajánlott egy lovagi éttermet. Ez a hely sajnos megszűnt. Én kíváncsi voltam a város fő nevezetességére a Szélmalomra (Sáfrik Malom) és elcammogtam oda, a többiek pihentek. Miután összefutottunk a város parkos részén, egy hűvös kocsmában egy korsó Edelweissel meghúztuk magunkat. Ki aztán az állomásra és a következő vonattal hazajöttünk. Attila még próbált kukoricát beszerezni, sikertelenül. Hazafelé, Kiskőrös előtt a vonat 1 órát még dekkolt, de aztán már meg sem álltunk Pesterzsébetig. Azt tudni kell, hogy minden kalauznak, ki kérte jegyünket, el kellett mesélni, hogy jutottunk aznap odáig.

Attilával Erzsébet leszálltunk, Bömbitől elköszöntünk és aztán haza. Majd 10-re értem haza fájó talppal, (sok gyaloglás 2 nap alatt) mikortájt indult volna a vonatunk Belgrádból. Voltak viszontagságok, váratlan fordulatok, de ezt a kiruccanást szerintem senki sem bánta meg.

Tamás