75-ös Járat
szavazás
Lezárt szavazások
 
Menü
 
Látogatásainkról
 
1975
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kárpátalja - UA (2009)
Tartalom
 
Kőszeg, Sárvár (2006)

Péntek

2006. december 15-én mentem le a kollégáimmal Kőszegre, egy focitornára. A szerzőtársam ebből a turnéból kimaradt. Kőszegen az IPA (Nemzetközi Rendőr Szervezet) egyik volt kollégájának az emléktornájára mentünk le nyolcan, két "céges" kocsival. Tehát focizni mentem le. Azt tudni kell, hogy az előző napi szokásos Kőér-béli focin alaposan lesérültem, így mentem le. Szép!Győr és Csorna felé haladva, este ötre Sárvárra megérkeztünk. Itt egy jól megérdemelt termálfüdő bejátszott, ez a város keleti végében van. Belépő akkor 1200 forint volt öt után, egész napos 2000. Itt pihengettünk lubickoltunk. két óra ittlét után iszkoltunk innen. Sárváron keresztül mentünk, szép kis város, Nádasdy vár kivilágítva egész szép volt. Este fél kilenc felé a kőszegi kollégiumot elfoglaltuk. Utóbbi 1600 forint volt. Ez egy régi katonai kaszárnya volt, szépen felújítva. Ez elmondható a kisvárosra is, este nagyon hangulatos volt. A főtér, az itt lévő templommal, a Hősők tornya és persze a Vár is szép volt az esti kivilágításban. Ami látnivaló van az többnyire a várkörön belül látható. Egy étterembe beültünk, nem messze a főtértől, egész jó volt. Egy másik helyen is megjelentünk, ott biliárdoztunk. Itt szokott lenni élőzene: jazz, blues és rockzene szokott felszólalni. A hely neve azt hiszem a Ciao Amico pizzéria. Innen a szállás és jó éjt.

Szombat

Aránylag korán kellett kelni, mert reggel kilenctől indult a foci, amiért jöttünk. Rajtunk kívűl még két csapat volt, sokan visszamondták a nagy távolság miatt. Bár nem értem, hogy a szombathelyi csapat miért hiányzott.Lényeg a megható beszéd után indult a foci. Szóval a harmadik helyen végeztünk, ki lehet találni hány győzelmünk volt. A kupából a legkisebbet kaptuk az ebéd után, amit a házigazda állt. Pontosabban az elhunyt rendőr szülei. Az ebéd egy városszéli csárdában zajlott le. Innen már csak haza vezetett az út. A céges kocsinak köszönhetően, az út egy fillérembe sem került. A másik kocsinak az egyik ablaka beszart, így ott fóliázni kellett. El lehet képzelni, Kőszegtől Budapestig ott milyen időjárás lehetett, december közepén.

Ezt az utat egy jó bulinak fogtam fel, másnap egész jó lett a lábam...

 Tamás

 
Itt az idő...
 
Ajánlott oldalak
 
Attila kedvenc oldalai
 
Tamás kedvenc oldalai
 
Street art oldalak
 
Népszámláló
Indulás: 2007-01-30
 
Civil cuccok

 http://criticalmass.hu/

 
Kistomi Top Fiftheen
 
Sobolán Hiphop Listája
 

KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL