75-ös Járat
szavazás
Lezárt szavazások
 
Menü
 
Látogatásainkról
 
1975
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kárpátalja - UA (2009)
Tartalom
 
Keszthely, Rezi, Zalaszántó, Hévíz, Sümeg (2007)

Keszthely

2006 után, egy évvel később, ismét visszatértünk a Balaton nyugati kapujához. A szállásunk most máshol volt, egy kollégium, a VSZK (Keszthely Város Vendéglátó, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakképző Iskolája és Kollégiuma) vasútállomástól 3 percnyire gyalogszerrel. Az ára baráti volt, mindössze 1500 forint. A kollégium a Mártírok utca 1. alatt van, közel a Kossuth Lajos utcához, ahol szinte minden városban történt dologhoz köthető. Az első este Johnny Pub-ba, Jancsi kocsmájában töltöttük. Itt nem csak sörözni, hanem enni is lehet. Mi pizzát fogyasztottunk. Van kivetítő, (aminek a működése kívánivalót hagyott maga után) ahol meccset lehet nézni. A hely egész igényes, érdemes ide betérni. A helytől nem messze van a Béke étterem, ami szintén igényes. Az itt felkínált adagok eléggé combosak. Az ár/érték arány kimondottan jó, a pénzünkért (nincs rablás) jó kiszolgálást kapunk. Kossuth utcában találhatóak eme helyek, de nem a sétálóutcai részen. Ott is vannak szép számmal kiülős helyek (kocsmák, éttermek) de ott nem fogyasztottunk. A kastélytól nem messze van egy étterem, a Párizsi udvar, ami egy udvarban található, itt szállások is vannak. Itt is egy ebédet elköltöttünk, az árak korrektek. A város látnivalóit nem sorolnám fel, ezt a 2006-os kiadásban már megtettem. Strandon egyszer voltunk, a városin. Belépő 700, gyermek 500 forint. Szórakozóhelyek? Az 512 club, tavalyhoz képest nem változott. Ez egy ház 1. emeletén található, ami egy kocsma és a pultnál kért (rock, metal, punk számokat) játsszák le. Már akinek! Helyiek előnyben. Biliárdozni és csocsózni is lehet. A hely eléggé füstös. A város diszkója, az EasyMusicHouse. Tavalyhoz képest a létszám csökkent le, a többi a régi. A helyi arcok eléggé érdekesek :) A városi strand területén van esténként a Viviera. Itt három táncos rész is van a strandon jól elosztva. Persze lehet itt iszogatni is, a strand büféi estére, kocsmává fejlődnek át. A városban sok kis múzeum van, mi a Kínzó és a Marcipán múzeumban fordultunk meg. Előbbi nem érte meg az árát. Míg itt tartozkodtunk, a partnál voltak a bornapok, egy-két bort meg is kóstoltunk :) Itt minden este valami sramlizene is felvillant, a viharjelzők mellett.

Rezi

A kirándulásaink alkalmával a Zala Volán szolgáltatásait vettük igénybe, Rezibe is így jutottunk el. A falu egy vár(rom)ról illetve boráról ismert. Mi az előbbivel ismerkedtünk meg. Nem volt túl jó idő, de kirándulni pont jó volt. Egy turaútvonalon indultunk el az 5-6 km-re lévő várromhoz. Aki nem akar túrázni, az az út nagy részét kocsival is megteheti. A turistajelzések nem mindig egyértelműek, el lehet tévedni. A várrom előtt van egy rész, ahol asztalok vannak és lehet enni. Tűzrakó hely is van! A várból gyönyörű a kilátás a környező hegyekre, illetve a Balatonból egy szelet is látszik. A szemközti hegyen lévő buddhita szentély, sztupa is látszik.

Zalaszántó

A Rezi várból látszott a falu, de ide eljutni már nem volt ilyen egyszerű. A falu főutcájában van egy templom, ettől nem túl messze van a Kotsy-malommúzeum. Ez egy vizimalmot mutat be, a korábban itt dolgozó emberek életét és szerszámokat is. Innen felmentünk a hegyre, ahol meglátogattuk a sztupát. Az ott lévő leírásból kiderült, hogy ez Európa legnagyobb buddhista szentélye, amely elsősorban külföldi adományokból jött össze. Még 1993-ban a dalai láma személyesen szentelte fel a helyet. Lefelé, vissza a faluba, egy ház emeleti részén van kialakítva egy megszentelt hely, imahely, ahová mi is betértünk. A faluban egy étkezdében egy helyi főzésű sör is lecsúszott, a pohár (ami szintén egyedi volt) sajnos nem jött velünk.

Hévíz

Idén is eljutottunk ide és nem is hagytuk ki Európa legnagyobb természetes, termálvízű tavát. A négyórás belépő 1600, az úszógumi 400 forint, utóbbinál van kaució, ami egy ezres. Jó idő volt és nagy tömeg. Lubickolással jó elment az idő. A városban kicsit körülnéztünk, nekem giccsesnek tűnt. Megnéztük a város újszerű templomát, amely Makovecz Imre tervei alapján készült el.

Sümeg

Zalából, egy másik megyébe, Veszprém megyébe is eljutottunk, azonbelül Sümegre. A várlátogatás idén sem maradt el, ezért jöttünk ide. A város fő látnivalója a vár, amely szó szerint is kiemelkedik belőle. A várba való feljutás a Szent István térnél kezdődik. Itt van a Püspöki Palota, aminek az aljában egy borospince, illetve egy bormúzuem található. A téren van még a Ferencesek temploma, illetve kolostora. A kockaköves úton felfelé haladva jutunk el egy lovasiskola istállójához, ahová szintén be lehet térni. Innen meredek emelkedőn jutunk el a vár bejáratához. Aki nem bírna, az igénybe veheti a vártaxik egyikét, amely 350 forintért visz fel a hegyre. A várba a felnőtt belépő 1200, a diák 800 forint. Egy-másfél óra alatt be lehet járni, ahol kisebb tárlatok és egy kínzókamra is van. A várból a kilátás a környező tájra lenyügőző. A környék hegyei és Balaton egy része is látszik. A várban szoktak rendezni koncerteket és színi előadásokat is. A várban van egy borozó, az Öreg Kapitány. A nagy melegben, eme hűvös helyen, egy pohár bor kimondottan jól esik, ami nem is drága. A kirándulásunk alatt két új borral ismerkedtem meg: a rezivel és a cserszegi fűszeressel. Lehet íjjal is lőni, ez már nem olcsó. A vár alatt van egy kisebb aréna, ahol a sümegi várjátékokat, illetve lovagi tornákat lehet a turistáknak jó pénzért megtekinteniük. Annak ellenére, hogy a várba a belépő nem volt olcsó, nem bántam meg, hogy ide is eljutottam.

Tamás

 
Itt az idő...
 
Ajánlott oldalak
 
Attila kedvenc oldalai
 
Tamás kedvenc oldalai
 
Street art oldalak
 
Népszámláló
Indulás: 2007-01-30
 
Civil cuccok

 http://criticalmass.hu/

 
Kistomi Top Fiftheen
 
Sobolán Hiphop Listája
 

KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL