75-ös Járat
szavazás
Lezárt szavazások
 
Menü
 
Látogatásainkról
 
1975
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kárpátalja - UA (2009)
Tartalom
 
Beharangozók és egyebek
Beharangozók és egyebek : 8. ARC kiállítás

8. ARC kiállítás

Tamás  2007.09.07. 11:12

56-osok tere (volt Felvonulási tér) 2007. 08. 30 - 09. 18.

Túlélési gyakorlatok plakáton és a téren
 
Az időjárásra való tekintettel hivatalosan augusztus 31-én este hétkor nyílt meg a 8. ARC kiállítás. A szervezők szerint az egynapos csúszás ellenére a nyitó programokban változás nem lesz. Az idei pályázatra összesen 1400 pályamű érkezett. Ebben az évben a rendezvény jelmondata "Élni és Túlélni Magyarországon". Hagyományos plakát műfajban 74 alkotást, a beérkezett egyperces filmek közül pedig 25 munkát láthatnak a kiállítás látogatói.
 
Idén első alkalommal állítják fel a szervezők a Felhő pavilont. A könnyen szét és összeszerelhető napenergiával működő építményben szeptember 9-től 18-ig öt művész készít különböző alkotásokat hulladék anyagokból.
Az érdeklődök a kiállítás ideje alatt 9 -10 darab elszállt telefonfülkét is megtekinthetnek. A képzőművészek, a mára már leginkább feleslegessé vált eszközöket, többek között egyszemélyes diszkóvá, városi levegőt kizáró kabinná, és udvari illemhellyé alakították át.
Rengeteg a fekete-fehér és a szürke alkotás, de azért színes képekkel is találkozhatnak a nézők. Az idei anyagban meglepően sok dohányzás és szemét ellenes alkotás szerepel, de rengeteg pályamű érkezett a jobb és bal - oldal ellentét témakörben is. Az ügyvezető véleménye szerint lehetett volna több kreatívabb, elgondolkodtatóbb pályamunka, de idén is születettek szerethető, jó képek.

 
Itt az idő...
 
Ajánlott oldalak
 
Attila kedvenc oldalai
 
Tamás kedvenc oldalai
 
Street art oldalak
 
Népszámláló
Indulás: 2007-01-30
 
Civil cuccok

 http://criticalmass.hu/

 
Kistomi Top Fiftheen
 
Sobolán Hiphop Listája
 

KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL